Blog

A Vogáék

Sokan tudjátok már – hiszen sokan kaptok tőlem nemleges választ -, hogy már nem igazán foglalkozom kismamafotózással, ám van néhány eset, amikor kivételt teszek. Móni és Laci volt az első pár, akik tényleg totálisan elsőként álltak a kamerám előtt és az ő képeik elindítottak valamit… valamit és valakit, azaz engem az esküvői fotós pályán, lassan 9 éve. Szóval érthető, hogy miért is mondtam nekik igent. (Legalábbis a részemről egészen biztosan.) Meg hát persze kamuzik az a fotós, akinek a fantáziáját nem mozgatja meg egy ilyen jellegű páros. Tök őszinte leszek én teljesen más jellegű sorozatban gondolkoztam, Móninak viszont nagy álma volt ez a rockabilly stílusú fotózás, így próbáltam ehhez megfelelő helyszíneket, témákat találni, mégha eleinte nagyon idegennek is éreztem magamtól. Fehérvár nem egy nagy város, kreatív helyszínek tekintetében sem bővelkedik annyira sok opcióban, de ha picit megerőltetjük magunkat, akkor egész jó kis ötletek jönnek… jöttek is. 🙂

Szintén nem egy friss sorozat… 2016… 🙂 Vogáéknál nem baba lesz éppen, hanem már van…  bőőőőven elmúlt már egy éves. 🙂

voga_01voga_02voga_03voga_04voga_05voga_06voga_07voga_08voga_09voga_10voga_11voga_12voga_13voga_14voga_15voga_17voga_18voga_19voga_20voga_21voga_23voga_24voga_26voga_27voga_28voga_29

Nincs hozzászólás
Szólj hozzá