Adri és Ricsi „Csináld magad!” esküvője
Azt meg kell hagyni, hogy Adriéknak már a jegyesfotózásuk sem sikerült szokványosra és azt kell mondjam, hogy ezt az esküvőjükkel még inkább megfejelték. Csupa olyan helyszín, amit szeretnek, csupa olyan dolog, ami rájuk vall és utal. Mindent a saját és a barátaik keze által valósították meg, amiért őszintén felnéztem rájuk. Lehetett bármilyen idő - mert igen, szakadt az eső gyakorlatilag egész nap -, ők csak annak éltek, hogy kimondják egymásnak a boldogító igent és jól érezzék magukat. Ha kell, akkor zuhogó esőben, ha kell akkor épp napsütésben. Na ez utóbbi miatt nem kellett aggódni, esélyünk nem volt arra egész nap, hogy a napsugarak megmutassák magukat. A készülődésre érkeztem egy belvárosi apartmanba, ahol Adri és a koszorúslányai szépültek, illetve a szomszéd szobában ott volt Ricsi is és az elegáns mopszfiúról sem feledkezem meg. A templomi esküvő volt az első napirendi pont, ahol - örök kedvenc pillanatok - Ricsi először pillantotta meg Adrit teljes, ünnepi díszében. Bár az érkezés kicsit izgalmas volt, hiszen épp az augusztus 20-a előtti felhajtás miatt - lezárt rakpart; mindenki megőrül, mert másnap nem kell dolgozni stb. - gyakorlatilag lehetetlen volt időre odaérni bárhova Budapesten belül, de szerencsére az atya kivárta azt az időt, amit ki kellett és összeadta a fiatalokat. Ekkor újra rájött az eső és többször is felmerült, hogyha így alakul az időjárás, lehet le kell mondani az álomhelyszínről - Fellini -, de végül úgy döntöttek, ha törik, ha szakad, a polgári szertartás és a fotózás márpedig ott lesz, ahova az előre ki volt tervelve. Én ezt egyáltalán nem bántam. Az amúgy is élénk színek az eső után/közben új életre keltek, csak úgy vibráltak és ezt a fotókon is sikerült elkapni. A vacsora a Fruskában volt. Milyen út vezet a Rómairól a Kopaszira?? Hát a rakpart. Nem viccelek, két óra volt átjutni az egyik helyről a másikra, de szerencsére Adri és Ricsi a végén már csak erre is legyintett és szerintem életük egyik legboldogabb napját tudhatják a hátuk mögött. Remélem, hogy az ezt a posztot olvasó párokat sikerül megerősítenem abban, hogy tartsák magukat az elképzeléseikhez, hiszen ez az ő napjuk, az ő álmaiknak kell valóra válnia! :) A vendégek pedig el is felejtik majd az esetleges negatív dolgokat, ha látják a ti boldogságotokat és utána jól megtömitek a hasukat. :) Rengeteg kép következik, bocsássátok meg nekem... Egy gyors stáblista: Dekoráció - A pár és a barátaik; Torták - Cake Shop; Polgári + fotózás helyszín: Fellini Római Kultúrbisztró; Vacsora helyszíne: Fruska Picnic & Bistro
Nincs hozzászólás