családi

Így hívom őket. Évről évre egyre nagyobb kihívás olyan helyszínt választani, amit érdekesnek találnak a kicsik és a nagyok is, de eddig nagyjából sikerült ezt megugrani. Idén valami "vizezőst" kértek, miután ezen a fotózáson este 8-kor is 40 fok volt még...

A családi fotózások mindig annyira háttérbe szorulnak a blogolásnál, pedig épp olyan fontos szerepet játszanak az életemben, ahogy az esküvők. Pláne, hogy ilyen, vagy olyan alapon, de az egyik fakad a másikból. :) ...

Annival és Danival egy korábbi párom esküvőjén (Bogi és Kiki) találkoztam, ahol ők vendégként voltak jelen és már akkor is odajöttek hozzám váltani pár szót, hogy ők valószínű engem szeretnének majd fotósuknak. Amikor beterveztük ezt a jegyesfotózást, akkor még nem sejtettük, hogy a covid majd...

... és a szülei. Na meg a tetősátor. Viviékkel még az esküvőjük fotózására sodort össze az élet, azóta pedig elő-előfordul, hogy csinálunk egy családi sorozatot is. Óriási nagy kempingezők, giganagy szerelmük ez a tetősátor, aminek a segítségével gyakorlatilag bárhol le tudnak horgonyozni, legalábbis ahol lehet. ...

Ugye nem kérdés, hogy mennyire szeretem ezeket az otthon készült sorozatokat? Inez hihetetlen karakter, kész mesefigura, őrületesen jó szórakozás őt fotózni. Mondjuk mindig élveztem a szüleivel is a közös fotózásokat, hiszen már a jegyesfotózástól kezdve, az esküvőn át, a családi fotókig volt mindenre példa. :) Petra...

Miló első születésnapja alkalmából csináltuk ezt a sorozatot. Kimondottan szeretem, amikor nem pörgeti túl a rengeteg inger a gyerekeket, hanem észreveszik az apróságokat, virágokat, terméseket gyűjtögetnek, azoknak örülnek, hiszen kétségtelen, hogy mennyire őszinte Miló öröme, amikor ránéz egy szál virágra, extraként pedig még meg is...

Tudom, már-már kezd unalmas lenni, amikor arról ömlengek, hogy milyen jó, amikor a fotózások által le tudom követni szépen a gyerkőcök növekedését, miként várják őket a szüleik, majd pici babaként, óvodásként, kisikolásként, kiskamaszként...

Arról már sokat meséltem itt a blogomon, hogy vannak családok, akik különösen közel állnak a szívemhez. Vagy nagyon régóta fotózom őket rendszeresen (vannak, akik már !!!tucatszor!!! jártak nálam), vagy én voltam az esküvői fotósuk és utána össze-össze sodor minket az élet. Szerencsére. Zseniális érzés az,...