Blog

Melankólia

Évekkel ezelőtt kezdtünk bele Emesével (Natural Wedding Decor) az olyan jellegű fotózásokba, amelyeknek alapjában nem feltétlenül az esküvő a tematikája, ám olyan dekorációt, kiegészítőket, ruhákat, stb. választunk, amik összességében kiváló inspirációként szolgálhatnak a menyasszonyok, az esküvő előtt állók számára, elemei átültethetők a valódi esküvők világába.

Egy hosszú szezon után, ami eleve tele volt szebbnél szebb esküvőkkel, nem feltétlenül arra vágyom, hogy „ugyanazt” fotózzam, szeretek ilyenkor kissé elrugaszkodni a realitás talajától, a modellt nem egy klasszikus menyasszony szerepében látni.

Több mint három éve már annak, hogy Emesével megcsináltuk az utolsó közös shoot-unkat, így nagyon érlelődött egy újabb akció, de kivártunk. Nem akartuk erőltetni, kerestük a megfelelő alkalmat, a megfelelő csapatot, azt a víziót, amiben egy egésszé tud kerekedni minden ötletünk. Mindig szerettünk közösen alkotni, szabadon „garázdálkodni”, korlátok és elvárások nélkül.

Emese bedobta a virágokból készült sál/gallér ötletét, én megőrültem a REBELLE kollekcióért, ám úgy tűnt, ismét hagytuk elsikkadni az ügyet. Majd átkattant valami. Megszületett az elhatározás. Amilyen lassan indult, olyan gyorsan állt össze a csapat (méghozzá milyen!!), és nagyon elkezdtük egymást felfele húzni, óriási robajjal és tempóval indult meg az ötlettenger.

A helyszín, a modell, a kiválasztott ruhák hatására egyik kép után villant be a másik. Tudom, kissé melankólikus. De néha ez is jólesik a szemnek és a léleknek.


|| Dekoráció, virágok, koncepció: Natural Wedding Decor || Helyszín, ételek: Plus 52 Event&Gastro Hall || Szervezés: Socialize – Csörgő Tímea || Smink: Szlamizita – Makeup Artist || Frizura: Homolya Kitti Hairstylist || Modell: Takács Dorina – ?eva || Desszertek: Piszkor. || Film: Plus Wedding Films || Cipők: rekavago || Ruhák: Daalarna – Benes Anita || Italok: Borguru ||Kerámiák: Horváth Boglárka || Fotó, koncepció: Török-Bognár Reni ||

plus52_055-2plus52_112-2plus52_054-2plus52_061-2plus52_058-2plus52_066-2plus52_057-2plus52_067-2plus52_042-2plus52_047-2plus52_051plus52_053plus52_050-2 plus52_008-2plus52_033-2plus52_002plus52_004-2plus52_015-2plus52_020-2plus52_016-2plus52_021plus52_018-2plus52_022plus52_026-2plus52_035-2plus52_038plus52_100plus52_103 plus52_090-2plus52_087-2plus52_114-2plus52_115plus52_118plus52_119-2plus52_177-2plus52_079-2plus52_108-2plus52_174plus52_123-2plus52_124-2plus52_127plus52_130-2plus52_111-2plus52_135plus52_137plus52_138-2plus52_140-2plus52_143-2plus52_146-2plus52_147plus52_148plus52_158-2plus52_167-2plus52_170-2plus52_186-2plus52_191-2plus52_185-2plus52_163-2plus52_093-2plus52_178-2

Nincs hozzászólás
Szólj hozzá