Blog

Ősz végi hangulat

Van abban valami különleges, amikor csak úgy, a saját képzelete szerint alkothat az ember, amikor nincs semmiféle korlátok közé szorítva és szabadon szárnyalhat. Csodálatos dolog az esküvői szakmában dolgozni, hétről hétre a párok egyik (ha nem) legfontosabb napját felejthetetlenné tenni, közben észrevétlen kapcsolatokat építeni. Kimondottan örömteli az, amikor egy-egy esküvő alkalmával ismerős arcokkal találkozol a szolgáltatók között, de persze annak is megvan a varázsa, amikor számodra eddig ismeretlen arcok bukkannak fel és újabb gyöngyszemekre lelsz. Az ilyen egymásra találások, barátságok következményei ezek a "styled shoot"-ok, amiket mi egymás között amolyan inspirációs fotózásoknak hívunk és örömmunkaként éljük meg minden percét.
Az, hogy miként épül fel egy ilyen akció tematikája, az általában függ az évszaktól, helyszíntől és sok egyéb tényezőtől, de lényeg az, hogy próbálunk mindig szezonálisak lenni. Adott volt tehát ez alkalommal, hogy próbáljuk meg a sejtelmes, őszi erdő esszenciáját egy kis palackba zárni (khm... memóriakártyába) úgy, mintha nem tudnánk eldönteni, hogy egy mesevilágba csöppentünk, vagy a valóságba.
A csapat pedig: Modell: Hermán Fanni || Dekoráció, virágok: Natural Wedding Decor || Menyasszonyi ruhák: Balint Sara Bridalwear || Torta, desszertek: Egy csipet torta || Film: Bridal Film Wedding Cinematography || Smink: Kardos Júlia || Frizura: Hajda Nóra || Ékszerek: Sophie Molnar Design és LoveBug Vintage || 

autumn_01 autumn_02 autumn_03 autumn_04 autumn_05 autumn_06 autumn_07 autumn_08 autumn_09 autumn_10 autumn_11 autumn_12 autumn_13 autumn_14 autumn_15 autumn_16 autumn_17 autumn_18 autumn_19 autumn_20 autumn_21 autumn_22 autumn_23 autumn_24 autumn_25 autumn_26 autumn_27 autumn_28 autumn_29 autumn_30 autumn_31 autumn_32 autumn_33 autumn_34 autumn_35 autumn_36 autumn_37 autumn_38 autumn_39 autumn_40 autumn_41 autumn_42 autumn_43 autumn_44 autumn_45 autumn_46 autumn_47 autumn_48 autumn_49 autumn_50 autumn_51 autumn_52 autumn_53 autumn_54 autumn_55 autumn_56 autumn_57 autumn_58 autumn_59 autumn_60 autumn_61 autumn_62 autumn_63 autumn_64 autumn_65 autumn_66 autumn_67 autumn_68

 

Itt pedig a kisfilm a fotózásról:

 

Nincs hozzászólás
Szólj hozzá