inspiráció Tag

Kereken egy éve már, hogy elkészült ez az anyag, gondoltam az évforduló alkalmából méltó lenne már, ha felkerülne ide. Mert szeretem. Biztos sokan összefutottatok már a neten azzal a fotóval/sorozattal, ahol a sivatagban áll egy ácsolt "háromszög" alakú kapu és alatta egy pár, a lány sárga...

Van abban valami különleges, amikor csak úgy, a saját képzelete szerint alkothat az ember, amikor nincs semmiféle korlátok közé szorítva és szabadon szárnyalhat. Csodálatos dolog az esküvői szakmában dolgozni, hétről hétre a párok egyik (ha nem) legfontosabb napját felejthetetlenné tenni, közben észrevétlen kapcsolatokat építeni. Kimondottan...

Amikor kitaláltuk, hogy legyen két fotózás, akkor erősen meg kellett fegyelmeznünk magunkat, hogy mindkettőbe egyformán tegyünk energiát, ne vegye el az egyik a másiktól a figyelmet. Egy hét különbséggel lőttük a két sorozatot, tehát nagyjából egyszerre szerveztük mindkettőt. Amikor benne voltam a modellkeresésben, Mandula mellett...

Gondolkoztam rajta egy darabig, hogy milyen szöveget kanyarítsak ide a képek közé, de úgy döntöttem, nem szeretnék igazán semmit. Sok-sok ember munkájának és segítségének köszönhetjük azt, hogy ez a sorozat olyan lett, amilyen, hosszas szervezéssel a háttérben, megingásokkal és örömteli pillanatokkal egyaránt. Emese...

Januárban Emesével (Natural Wedding Decor) és még jó pár szolgáltató közreműködésével készítettünk egy amolyan esküvői  inspirációs sorozatot, nevezhetjük külföldiül is, azaz styled shoot-ot. Annyira élveztük, hogy kitaláltuk, sort kerítünk ilyesmire többször is. Mutatok néhány képet a januári fotózásról, hogy lássátok nem csak "játszásiból" akarjuk...