Blog

Teadélután a gyümölcsöskertben – Styled shoot

teaparti_01 teaparti_02 teaparti_03

Gondolkoztam rajta egy darabig, hogy milyen szöveget kanyarítsak ide a képek közé, de úgy döntöttem, nem szeretnék igazán semmit. Sok-sok ember munkájának és segítségének köszönhetjük azt, hogy ez a sorozat olyan lett, amilyen, hosszas szervezéssel a háttérben, megingásokkal és örömteli pillanatokkal egyaránt. Emese kitalálta a témát, a dekorációt, a hangulatot, a többit pedig közösen köré álmodtuk. Mindenben megvolt az elképzelésem, tudtam, hogy milyen stílusú ruhákra vágyom, hogy milyen karakterű modellre, frizurára, sminkre. Szimplán ott lebegett a fejemben egy vízió, hogy milyen végeredményt szeretnék elérni. Úgy érzem sikerült. Alapvetően mindannyian nagyon elfoglaltak vagyunk, sok munkával, sok esküvővel - már-már úgy tűnt, hogy hülyeség a fix munkáinkon felül még egy "terhet" a hátunkra venni -,  de jó kiszakadni a megszokott körforgásból és azt csinálni, amit csak szeretnénk, elvárások és kötöttségek nélkül és mindezzel ötleteket adni a pároknak és a menyasszonyoknak, hogy valódi inspirációval szolgáljunk számukra.  Bíborka kifinomult ruhái, Ági nyers és karakteres ékszerei, Mandula arca bevésődnek az emberbe, viszik magukkal a képzeletet. Flóra buja csokrai és mellé a rózsaszínbe öltözött gyümölcsöskert... Kihívásnak éreztem, hogy méltón örökítsem meg mindezt.
A csapat: Dekoráció, koncepció - Natural Wedding Decor / Ruhák - Pálfy Bíbor varróműhely / Virágok, csokrok - SzucsFlo / Modell - Mandula / Smink - Bridal Beauty Agency (Galambos Eszti és Nógrádi Barbi) / Frizura - Szabó Adrienn / Arany chiavari székek - Amerikaiszek.hu / Torta - Bébicsirke / Macaron - Chez Dodo macaron manufaktúra / Ékszerek - dimesso / Arany evőeszközök - Zara Home / Fotó - Török-Bognár Reni

teaparti_04 teaparti_05 teaparti_14 teaparti_16 teaparti_17 teaparti_18 teaparti_22 teaparti_23 teaparti_27 teaparti_31 teaparti_33 teaparti_36 teaparti_38 teaparti_40 teaparti_41 teaparti_43 teaparti_46 teaparti_48 teaparti_50 teaparti_51 teaparti_53 teaparti_54 teaparti_62 teaparti_67 teaparti_69 teaparti_71 teaparti_73 teaparti_74 teaparti_75 teaparti_78 teaparti_79 teaparti_80 teaparti_82 teaparti_86 teaparti_87 teaparti_91 teaparti_93 teaparti_94 teaparti_96 teaparti_97 teaparti_100 teaparti_101 teaparti_102 teaparti_107 teaparti_108 teaparti_109

Nincs hozzászólás
Szólj hozzá