Blog

Zsófi & Marci 1. rész

Az úgy volt, hogy Zsófival már évek óta ismerjük egymást, legalábbis lelkes olvasói és követői voltunk egymás főzős blogjának (övé a Nyammm, enyém Az élet napos oldala). Aztán egyszer csak rátalált az igaz szerelem, végül Svájcba költözött és bumm, kitűzték az esküvőt, aminek a fotózását én sajnos nem vállaltam, de felkértek, hogy a jegyesfotóikat ennek ellenére készítsem el. Sokat vacilláltam rajta, mert elsősorban mindig arra biztatom a párokat, hogy készítse az a fotós a jegyes sorozatot, aki az esküvőjükön is jelen lesz, mert jobb így nekik is és a fotósnak is, de… de miután Zsófi hajthatatlan volt, elcsábultam nekik és a meghívásuknak, mert persze, hogy nagyon jól esett ez nekem. No meg még Svájcban sem jártam előtte és kapásból kirándultunk is egy nagyot a fotózások alkalmával. Ha jól emlékszem egy péntek délután érkeztem Zürichbe, ahol Zsófi a hatalmas vigyorával és egy csokor virággal várt rám a reptéren, majd röviddel ezután már a belvárosban róttuk az utcákat és miután Marci is csatlakozott hozzánk, elkezdtünk fotózni… Két részletben mutatom meg a sorozatukat, az első rész a zürichi, városi fotókat hozza, a második majd pedig a csodás alpesi környezetben készülteket. Azt hiszem örök élmény marad ez a pár nap nekem.

zsm_00zsm_01zsm_02zsm_03zsm_04zsm_05zsm_06zsm_07zsm_08zsm_09zsm_10zsm_11zsm_12zsm_13zsm_14zsm_15zsm_16zsm_17zsm_18zsm_19zsm_20zsm_21

 

Nincs hozzászólás
Szólj hozzá